Site icon Business Box

Képlejátszás régen és most

Ma, amikor már az okostelefonunk is képes lejátszani egy CGI filmet, hajlamosak vagyunk elfelejteni azt a hatalmas technológiai fejlődést, ami ezt lehetővé teszi. Ha pedig még jobban belegondolunk, rájövünk arra, hogy ha mindez a fejlődés csupán a képet, mint vizuális információt érintené, még mindig némafilmeket néznénk. Következő cikkünkben felidézzük a képlejátszás történelemének nagyobb mérföldköveit.

1878-1934 – A képlejátszás első mérföldkövei

Bár sokan a Lumière testvérek kameráját (1985) tekintik a mozgókép-történelem legfontosabb pontjának, nem mehetünk el szó nélkül Eadweard J. Muybridge – A mozgó ló tanulmánya mellett, melyet a holland származású fényképész 1878-ban rögzített egy többkamerás rendszerrel. A zoopraxiszkópot Thomas A. Edison fejlesztette tovább, ebből született a kinetoszkóp 1891-ben.

1912-ben a mozgóképkamera debütál a filmiparban, négy év múlva pedig már színesben élvezhetik a moziba járók a némafilmeket. Az 1920-as években megjelenik a hangosfilm, véget ér Hollywood első aranykora, Philo Fansworth-nek köszönhetően pedig a televízió elindul máig tartó diadalútján.

Kamerák és formátumok csatái

 

 

 

 

 

 

A digitális képlejátszás

Az első digitális videó (1984) a Nemzetközi Távközlési Unió nevéhez fűződik. Négy évvel később kifejlesztik a H.261-et, az első, széles körben használt digitális videójel-tömörítési szabványt.

 

 

 

 

 

 

A digitalizáció újabb forradalmai

 

 

 

 

 

 

Az otthoni képlejátszás jövője: mobil és streaming

 

 

A képlejátszás, mint az audiovizuális életművészek üzleti fegyvere

Napjainkra a Facebook, az Instagram, a YouTube, és az egyéb social media felületek, videómegosztó és streaming platformok napi 24 órában adnak hozzáférést a videók megtekintéséhez és feltöltéséhez. Ezeket a lehetőségeket rengetegen használják vagy webináriumok megosztására, vagy szélsőséges esetben a saját bekamerázott otthonukban zajló életük megosztására. Van aki sminktanácsadásból él, vannak hajszobrászok és gamerek, de a kézművesek is alaposan fel- és kihasználják a videómegosztásban és élő tartalmak streamelésében rejlő üzleti lehetőségeket.

A képlejátszás mára tehát nem pusztán szórakozás, vagy művészeti produktum előállítására, közvetítésére szolgáló eszköz, hanem megélhetési forma. Ami a legmarkánsabb változás a korábbi eszközökhöz képest az a tény, hogy az audiovizuális életművészek tetemes hányada még csak nem is nagykorú, ami számos etikai kérdést vet fel, és társadalmunk alapvető változásaira hívja fel a figyelmet.